Közútfejlesztések az ország keleti kapujában Végéhez közeledik a Záhony térségében futó közútfejlesztési projekt első üteme. A beruházás során megépült összekötő út használatával gördülékenyebb és biztonságosabb lesz az átrakó térség közúti közlekedése. A térség közútfejlesztési programjának első elemeként meglévő nyomvonal felhasználásával új utat építenek Tiszabezdéd és Záhony között a településektől keletre. A 2x1 forgalmi sávos, óránként 80 kilométeres sebességre tervezett új út főpályája 5,473 kilométer lesz. A szakaszon 3 körforgalmi csomópontot alakítanak ki és átépítenek két vasúti átjárót is. Elkészülnek a szükséges közműkiváltások: nagy-, illetve középnyomású gázvezeték, hírközlési hálózat, villamos hálózat, és vízvezeték is áthalad a nyomvonalon. A tervek szerint az új út építését idén szeptember végén fejezik be, a közlekedők pedig az utolsó negyedév során vehetik birtokba. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) nyílt közbeszerzési pályázaton választotta ki a kivitelező Magyar Aszfalt Kft.-t. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként valósul meg. A támogatás aránya 100 százalék, ebből 15 százalék az operatív programon belüli hazai forrás, 85 százalék pedig európai uniós támogatás. A Záhony térség belső közúti infrastruktúrájának az ipari, logisztikai befektetésekkel összehangolt fejlesztését a projekt II. üteme keretében folytatják: a tervek szerint Fényeslitkét keletről elkerülő új út épül. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) által a kivitelező kiválasztás céljából indított közbeszerzési eljárás azonban még nem zárult le. [ Tovább... ]  | Írta admin - 2010 július 23 péntek - 11:40:52 |  |
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz |